Akvarell kurzus

Az akvarell festészet, könnyed, légies, szeszélyes és spontán, 
de az egyik legizgalmasabb festői kifejezésmód.

egyéni és csoportos (maximum 4 fő) formában egyaránt

Festeni és alkotni lelki folyamat és ahhoz, hogy megmutathasd a benned rejlő csodát, szakmai tudás is kell.

Festeni és alkotni lelki folyamat. A művészetet könyvből és internetről megtanulni nem lehet. A technikai tudás elsajátításában a munka menetének megismertetésében az élő mesterek tudnak segíteni, mert jelen vannak, akkor amikor tanulsz, de az inspirációt, ihletettséget, lelkiséget te adod hozzá. A kezdőnek, vagy művészettel ismerkedőnek a munka menetére – eszközhasználatára, kompozicióra, színhasználatra – lehet útmutatással szolgálni rögtön. Ez segít hogy megkíméljük a felesleges kudarcoktól, csalódástól. A festészet is egy szakma, amelynek vannak speciális tudásai, amit jó megtanulni és gyakorolni. Minden választott technikai megvalósulást a lelki hozzáállás és téma színez meg.

Az alap bevezető kurzus tematikája

Az alap bevezető akvarell kurzus vagy magánóra 5napos. Ez egy ízelítő az akvarell festésből és lehetőségeiből. Minden alkalom 4óra festést jelent. Az első órát anyagismerettel kezdjünk és a festészeti  alapokat elkezdjük. A második órán a nedves-nedvessel festésmóddal és trükkjeivel ismerkedünk. Harmadik alkalom nedves és száraz technika, tónusok festése, gyakorlása, kitakaró folyadék használata. Negyedik nap, száraz-ecset technika. Ötödik nap az eddig megtanultak együttes alkalmazása.

Mint minden festészeti technikának így az akvarell festészetnek is megvan a sajátos gondolkodásmódja, és anyagszerűsége, amelyet az alap bevezető kurzuson megismersz. A 3×3 napos alap kurzuson bővebben lehet kidolgozni egy -egy megkedvelt technikát. Az akvarell festészetnek is többféle festészeti lehetőségei, technikái vannak pl: nedvesre nedvessel, száraz-festés, botanikal akvarell, illusztratív, akvarell-mixmedia stb. A festészeti fogásokat lépésről-lépésre sajátíthatod el különböző, témájú képeken keresztül. Egy kép egy technika. A festészeti órák egymásra épülő tematikával rendelkeznek, úgy hogy lépésről-lépésre felszabaduljanak a benned rejlő lehetőségek. A tudás fokozatosan épül fel. Egy bonyolultabb kép megfestése, egyszerre több technika  alkalmazása is lehet. Hogy gyors festési technika az akvarell? Nos vannak olyan technikával készült képek amelyek viszonylag gyorsan elkészülnek és vannak aprólékos a kép festése közben többszöri szárítást igénylő munkák. Az akvarell festésnél is nagyon fontos a sok-sok gyakorlás és türelem!

Költségek

Anyagszükséglet

A kezdők az első alkalommal ne hozzanak semmilyen akvarell eszközt, mivel minden anyagot biztosítok. Itt ismertetem hogy mit miért érdemes megvenni, viszont kell jegyzetfüzet ceruza, törlőpapír. Később a megbeszéltek alapján akvarell festékek, legalább 300g-os akvarell papír. Ecsetek, kitakaró folyadék, törlőpapír, törlőrongy, radír, ceruza “B”-s méret, ragasztószalag, hegyező.

A tanfolyamon kívánságra minden eszközt biztosítok, anyaghasználati plusz díjazásért.

IDŐPONT EGYEZTETÉSÉRT ÉS TOVÁBBI INFORMÁCIÓKÉRT

kérem hívjon,

VARSÁNYI EDIT : +36 30 410-9452